2012. január 16., hétfő

Orbán a falnál

Orbán Viktor és a magyar kormány másfél év után elérkezett a falhoz és letenni látszik a fegyvert a gazdasági szabadságharcban. Ez szűrhető le Fellegi Tamás szavaiból, aki szerint Magyarország előfeltételek nélkül hajlandó tárgyalni az IMF-fel. A hír hallatára a forint kurzusa a nap folyamán öt egységet javult az euróval szemben, tehát megkönnyebbüléssel fogadták a piacok a bejelentést. Kérdés azonban, hogy mennyire komoly a magyar kormány szándéka az IMF-támogatást illetően? A „török kártyával” való próbálkozás ma már az államcsődöt vonná maga után.

Fellegi bejelentése

A magyar gazdasági helyzet a pattanásig feszült: az euró árfolyama rekord szinten mozog, a csődkockázat újabb csúcsot döntött, két vezető hitelminősítőnél is bóvli kategóriában az ország, katasztrófa uralja a magyar állampapír-aukciókat. A magyar államcsőd lehetőségével egyre több vezető nemzetközi gazdasági lap ténylegesen foglalkozik, bizonyos politikusok már a financiális mentőöv legitimációját is megkérdőjelezik. Ilyen esetben, amikor nyilvánvalóan látszik, hogy a magyar gazdaság képtelen egymaga talpra állni, egyetlen lehetőség van az előrelépésre: az IMF-hitel.

A focipályák nyelvére lefordítva konstatálható, hogy Orbán Viktor és kormánya a gazdasági szabadságharcban komoly falba ütközött. A falat se kikerülni, se megmászni nem lehet. A fal ráadásul olyan kíméletlen tulajdonsággal rendelkezik, hogy ha sokszor ellent mondanak – pl. egy szabadságharc során - a piacgazdaság játékszabályainak, körbeveszi a vétkes alanyt. A legdurvább esetben a fal össze is dőlhet, maga alá temetve a vétkezőt. A fal problematikája azonban megoldható, amihez egy dolog kell: pénz.

Az Orbán-kormánynak is egy dologra van rettentő sürgőséggel szüksége: pénzre.

A saját hibáit sorozatban halmozó kormányzat olyan harapófogóba került, ahonnan már csak vesztesen jöhet ki. Három lehetőséget tudunk felvázolni.

Első lehetőségként fel kell vetni, hogy Orbán Viktor belátja, hogy a közel kétéves politikai ténykedése – a kétharmados úthenger-politikája – befuccsolt, ugyanis az ellenszél bármikor rádöntheti az őt körbevevő falat. Ebben az esetben Orbán nem csak a sokat kritizált jegybanki és stabilitási törvényeket vonja vissza, hanem a pártja által elfogadott és szűk baráti körben megünnepelt alaptörvényt is. A kormányfő az IMF-től hitelt vesz fel, amivel hivatalosan is véget vet a szabadságharcnak és jófiúként a piacgazdasági szabályok mentén a reformok útjára tér. Aki 20 éve figyeli a magyar politikai eseményeket, az tudja a legjobban, hogy milyen esély mutatkozik egy ilyesfajta Orbán-lépésre. A politikai veszteségekhez Orbán sohasem adta sem a presztízsét, sem az arcát. (20% - G. véleménye)

A második opció szerint Orbán Viktor ellen palotaforradalom tör ki pártján belül, és sikerül a Fidesz parlamenti képviselőinek egy új kormányfőt választania. Ilyen esetben nem elképzelhetetlen, hogy az Orbánt követő személy nem a pártpolitika világából kerül ki. A példátlan gazdasági válságra való tekintettel valószínűsíthető, hogy egy, a pártoktól független, szakértő által vezetett válságkabinet felállításának van a legnagyobb esélye. Így lehetne ecsetelni a legkönnyebben a politikai veszteségeket, és a bizonyos fal sem dőlne össze. A Fidesz sajnálatos módon nem a racionális demokratikus úton-módon szerveződött. Ebből kifolyólag nem feltétlen érvényesül rá a hétköznapi esetekben használható formula. (30%)

Orbán Viktor

A harmadik eshetőség pedig a fal leomlása, vagyis a magyar államcsőd bekövetkezése. A Fellegi-sajtótájékoztató után valamelyest megnyugvó piacok nem adnak még egy esélyt Orbánnak. A magyar miniszterelnök egyszer egy éve kipaterolta a Valutaalapot, egy hónapja pedig – miután visszahívta őket – az IMF-képviselők maguktól álltak fel. Amennyiben a magyar IMF-delegáció vezetője által hangoztatottak nincsenek összképben a realitással, és a magyar kormány az ún. „török kártyát” játssza ki - vagyis a megállapodási törekvést CSAK szimulálja – akkor nem számíthatunk több pardonra a piac világától. Ha Orbán azt hiszi, hogy macska-egér párharcot vívhat a piacokkal, akkor a fekete lovon ül. Egy esetleges államcsőd előre nem prognosztizálható következményekkel járna, de bizonyosan Orbán karrierjének a végét jelentené. (50%)

Orbán tehát a falig ment, és a különös tulajdonságai következtében annak csapdájába került. Van még kiút, kérdés, hogy Orbán a szívére vagy az eszére hallgat inkább?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.